2016. február 3., szerda

Az nem kérdés, hogy már vannak elég erős okostelefonok ahhoz, hogy nagyobb monitoron, netán TV-n is elvinnék a böngészőt, szövegszerkesztőt, stb. (Sőt, az új mobilok QHD kijelzőjének felbontása egyenesen nagyobb mint a Full HD TV-ké.)


Újdonságként előadni viszont ennek lehetőségét, mint ahogy a Microsoft tette a Microsoft Display Dock kapcsán, egy marketinges csúsztatás. Ezt a 2-3 éves Androidos mobilom is tudta már, és még csak különösebb kábelezés sem kellett hozzá....

FRISSTÉS. 2017 márciusában megjelent a Samsung Galaxy S8 és S8+ melyeknek ismét egyik fő attrakciója, hogy akár asztali gépeket is helyettesíthetnek. Valóban ez a két készülék rendelkezik eddig a legtöbb erővel ehhez. De azt is el kell ismerni, hogy a Samsung az eddigi legjobban átgondolt rendszert tette le az asztalra, és ez talán még fontosabb is a nyers erőnél. Egyrészt a teljesen buta asztali adapter helyett a Samsung asztali dokkolója aktív hűtéssel is elősegíti, hogy a mobilban rejlő erőt asztali módban a lehető legteljesebben ki is használhassuk. Másrészt pedig az OS kezelőfelülete alkalmazkodik az asztali módhoz. Tehát nem ugyanaz, a mobil képernyőjére optimalizált felület jelenik meg nagyban. Pl. az alkalmazásaink ablakokban futhanak, ugyanúgy mint bármelyik asztali rendszeren. Bravó! Ez még több plusz pénzt is megérne, de nem kerül többe, mint az ebben a cikkben eredetileg kifogásolt, elfuserált Microsoftos megoldás.

A legtöbb mai mobil (legalábbis az Androidosok) USB portja képes ú.n. USB host-ként funkcionálni, vagyis lehet bele dugni pendrive-ot, de még billentyűzetet, vagy egeret is, akár a normál vezetékest (egy USB elosztó HUB-on keresztül), akár a vezeték nélkülieket. Csak egy filléres microUSB - USB átalakító kell hozzá (a rádiós perifériák USB adapterét is be lehet ebbe dugni), de választhatunk egy bluetoothos billentyűzet + touch pad combót is és akkor adapter sem kell.

Sőt, ugyanazen USB-port gyakran MHL vagy SlimPort támogatással is bír, vagyis egy átalakítóval képesek HDMI-n is kiküldeni a képet. De ha nincs átalakító, manapság már ott a Miracast, EZCast vagy Google Chromecast is (ezekről már korábban írtam) a vezeték nélküli képátvitelre.

Jól sejtem, hogy ezek bármilyen kombinációjával előáll egy Microsoft Display Dock? Ha a vezeték nélküli megoldásokat választjuk akkor még sokkal egyszerűbben és pláne olcsóbban is?!

Az én meglátásom szerint a Microsoft Display Dock-ja csak drága adapter, ami ugyanazt tudja, mint más, filléres megoldások már korábban is tudtak. Én kérek elnézést.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése