2015. január 1., csütörtök

Nagyon örültem, amikor pár éve megjelentek a hallójárati fülhallgatók, mivel a külső zajokat sokkal jobban kizárták mint a korábbi modellek. De az utóbbi időben, egyre jobban kezdett zavarni az a kicsi maradék zaj is, ami még beszűrődik. Például a monoton zúgás a repülőn, vagy akár a zakatolás a budapesti 3-as metrón.

Ezért rákerestem a neten a zajszűrő fülhallgatókra. Korábban hallottam, hogy léteznek ilyenek, de akkoriban még nem tartottam fontosnak őket. Kiderült, hogy nem is kicsi a kínálat ezekből, illetve hogy passzív és aktív változatok léteznek.

A passzívak mindenféle trükkös járatokkal zárják ki általában a külső zajok általában egy meghatározott frekvenciasávba eső részét, ugyanúgy ahogy a drágább füldugók is. Én viszont csak az aktívakba hittem (laikusként persze), amelyek az értékes audiojelre tett ellen-hullámokkal oltják ki a fülhallgató "mellett" beszűrődő zajt.

A legtöbb találat ismertebb márkákból kb. 50-80.000 Ft körült volt, amennyit viszont nem kívántam rászánni. A maga 24.000 Ft körüli árával kilógott viszont az átlagból az Audio-Technica ATH-ANC33iS.

Megmondom őszintén, korábban soha nem hallottam az audio-technica márkáról, de egy kis utánajárás során kiderült, hogy egy igen nagy múltra visszatekintő cég, mely elsősorban a mikrofonjai révén szerzett hírnevet. Bővebben: http://en.wikipedia.org/wiki/Audio-Technica

Egy-két tesztbe is beleolvastam, ahol dícsérték a jó hangminőségét, így már nem is gondolkodtam tovább megrendeltem.

Nagy izgalommal bontottam ki és teszteltem. Először, irodai környezetben észre sem vettem, hogy csinál valamit ;-) Az embereket majdnem ugyanúgy hallottam. Azt hittem már valami baja van...

...fontos tapasztalat ez az első, miszerint ezek nem a teljes csend megteremtésére készültek, mint ahogy én reméltem. Ezek valóban és szó szerint ZAJ-szűrő telefonok. Amihez zaj kell. Utcán, vonaton tesztelve már nagyon is érezhető a különbség. De itt sem próbál elzárni a külvilágtól. Vagyis egy mentőt, vagy egy dudáló kocsit ugyanúgy meghallunk vele, míg az alap háttérzaj jól érezhetően csökken.

Érdekes kipróbálni (bár nem valós use case) egy egyébként csendesnek tartott környezetben (akár otthon), zene nélkül!, hogy ha ki-be kapcsolgatjuk, akkor mennyire megváltozik, amit hallunk, mennyire nem volt csendes, a csendesnek tartott hely.

Számos apró de praktikus tulajdonsága van a készüléknek, ami kiemeli a többi közül. Egyrészt nem csak fülhallgató, hanem egyben headset is. Másrészt lemerülve is tovább használható, természetesen zajszűrés nélkül. Gondolnánk, hogy ez természetes, de sajnos nem mind ilyen. Erre érdemes figyelni.

Kár viszont, hogy a kábele nem a legkorszerűbb, valamint kicsit kellemetlen az aktív egységet egyfolytában ide-oda csatolgatni, és sajnos a fülhallgató rész nem csatlakozóval köthető hozzá, hanem fix.

Hosszabb ideje használva és összefoglalva repülőn volt a leghasznosabb. Kicsit úgy érzem erre is tervezték, pl. jár hozzá egy repülő-adapter 2 mono csatornához (bár én ilyet már rég nem láttam repülőkön).

A napi bejárásra már nem is viszem magammal, mert a kisebb, könnyebb, kevésbé összegabalyodó kábellel rendelkező gyári Samsung/LG/HTC headsetek kényelme legyőzte. Még ha kicsit zajosabbak is. Repülőn viszont kukára valók, mióta ismerem a Audio-Technica ATH-ANC33iS-t.


Előnyök:

  • egy következő szintre emeli a külső zajok kizárását
  • tényleg nagyon jó hangja van
  • igen jó ár!
  • okostelefon kompatibilis, hívásfelvevő gombbal és mikrofonnal is el van látva
  • jó üzemidő
  • lemerülve tovább működik (persze zajszűrés nélkül)
  • tartozék hordozó tasak


Hátrányok:

  • nem mindenkinek kényelmes (nekem a legkisebb gumi a legmegfelelőbb, viszont úgy már a műanyag ház nyomja kicsit a fülemet, mivel a hallójárati rész így nem emelkedik ki belőle eléggé)
  • napi szinten kellemetlen a külön aktív egységgel birkózni (így pl. metrón nem használom, inkább csak hosszabb vonatozásra, repülőre ajánlott)
  • a kábele a régi gyűrődős fajta nem pedig az utóbbi időkben elterjedt, könnyebben kezelhető lapos változat
  • az aktív egységbe fixen megy a kábel, pedig semmi akadálya nem lenne másik, esetleg kényelmesebb headset csatlakoztatása, sőt akár még eleve úgy is árulnám



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése